fbpx

A sebek fajtái és típusai

A sebek sokféle formában és méretben előfordulnak. Ha lát egy sebet, akkor fontos tudni, hogy mi ez pontosan és mit kell tennie vele. A sebeket néhány szempont alapján lehet osztályozni.

Az egyik szempont a műtét. Ha a sebet műtét okozta, akkor műtéti sebről beszélünk. Ha nem a műtét volt oka, akkor nem műtéti sebről beszélünk.

A sebeket osztályozhatjuk annak alapján, hogy az oka külső (pl. vágás) vagy belső (pl. cukorbetegség) volt.

Végül osztályozhatjuk a sebeket nyitottság alapján. Ha a sebben ki van téve veszélynek bőrszövet, akkor egy nyitott sebről beszélünk. Ha nincs kitéve veszélynek a szövet, akkor zárt sebről beszélünk.

Műtéti sebek osztályozása

A CDC (Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ) 4 különféle típusú műtéti sebet határozott meg, tisztaságuk és állapotuk alapján.

Műtéti sebek
  • 1. osztály – tiszta: Ahogy a neve is sugallja, ezek nagyon tiszta sebek. Nem fertőzöttek, nincsenek begyulladva és általában zárt sebek. Ezenkívül, az ebben az osztályba tartozó sebek nem érintkeznek a légzőrendszerrel, emésztőrendszerrel vagy az urogenitális traktussal. Erre példa egy vágás, ami egy biopszia (szövet-, sejtminta) eredménye.
  • 2. osztály – tiszta-szennyezett: Ezek a sebek is tiszták, fertőzés és gyulladás jele nélkül. Azonban, egy ilyen seb a fent említett testrészek valamelyikét magába foglalja, amelyek növelik a fertőzés valószínűségét. A 2. osztályú sebészeti sebre példa egy mandulaeltávolítás beavatkozás.
  • 3. osztály – szennyezett seb: A szennyezettnek minősített sebek olyan sérülések, amelyek a steril eljárás jelentős megszakításával járó műtétek vagy a gyomor-bél traktusból történő kiömlések következményei lehetnek.
  • 4. osztály – erősen szennyezett seb: Ezek a sebek a műtét során széklettel vagy gennyekkel érintkeztek. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak azok a traumás sebek, melyeket nem gondoztak megfelelően.
DERMOLEX

Dermolex bőrregeneráló gél a felfekvés megelőzésére

A dermolex gél gyógynövény hatóanyagai kiváló segítséget nyújtanak a tartósan ágyhoz kötött betegek bőrápolásában és a felfekvés megelőzésében. Kettő, vagy annál több darab termék megvásárlása esetén ingyenes kiszállítással!

Vásárlás

Sebek osztályozása: nyitott és zárt sebek

Nyitott seb

A legtöbb nyitott sebet valamilyen külső objektum okozza. Az egyik típus ebben a csoportban a műtéti seb, amit már korábban említettünk. A többi nyitottnak minősített seb általában baleset következménye. Néhány a leggyakoribb nem műtéti nyitott sebek közül, keletkezés szerint rendezve:

  • Égések (termikus, kémiai, elektromos)
  • Szúrt seb (például tű okozta)
  • Vágott, metszett seb (pl. kés vagy golyó)
  • Horzsolt seb (általában esést okoz)
  • Szakított seb

Zárt seb

  • Zúzott seb: Az ilyen típusú sebet általában tompa erőbehatás okozza, például egy sportbaleset. Az erek, izmok, csontok és szervek megsérülhetnek a seb alatt. A bőrön kékes vörhenyes elszíneződések jelenhetnek meg.
  • Vérömlenyek: A hematómák (vérömlenyek) közé sorolt sebeket vér tölti meg. Ezek méretükben és elhelyezkedésükben változóak. Lehetnek közvetlenül a bőr alatt vagy a test mélyén.
  • Baleseti sérülések: A sérülés oka egy nagymértékű erőhatás testre. A nyomás erősségétől és időtartamától függően a sérülés egy kis zúzódástól egészen a testrész teljes elváltozásáig is terjedhet.
  • Hólyagos sebek: folyadékkal töltött sebek, amelyek a bőr felső rétegeiben találhatóak. Általában tiszta folyadékkal (vérsavóval vagy vérplazmával) vannak megtöltve, de tartalmazhatnak vért vagy gennyet is.

Fekélyek

A sejteknek szükségük van a megfelelő működéshez vérre és oxigénre. Ha bármelyik ilyen ellátás megszakad, a sejtek sebezhetővé válnak. A bőrsejtek esetében ez azt jelenti, hogy ha sérültek, fekélyek alakulhatnak ki. A leggyakoribb fekélytípusok a következők:

  • Nyomási fekély: A nyomási fekélyek valóban gyakran előfordulnak az ágyhoz kötött emberek körében. Ezek általában olyan emberek, akiknek sok időt kell ágyban tölteniük műtét után, balesetből kifolyólag vagy idős emberek.

A sok ágyban töltött idő azt eredményezi, hogy bizonyos testrészekre (például a könyökre, sarkakra) állandó nyomás van gyakorolva. Ennek a nyomásnak következtében csökken a vér és a bőr sebezhetővé válik.

Habár sajnos a felfekvés valóban gyakori betegség, a jó hír az, hogy a megfelelő ellátással ezek a legtöbb esetben megelőzhetőek.

A megelőzés legfontosabb része a beteg pozíciójának rendszeres változtatása. Egy másik kulcsfontosságú tényező a megfelelő bőrápolás. Ebben a folyamatban nyújthat Önnek segítséget a dermolex bőrregeneráló gél használata. A készítmény gyógynövény hatóanyagai (aloe vera, bíborkasvirág és számos egyéb gyógynövény) kiváló és hatékony támogatást nyújtanak a tartósan ágyhoz kötött betegek bőrápolásában, kortól függetlenül. Válogatott összetevői felfrissítik és regenerálják az igénybe vett bőrt. A gél gyorsan felszívódik és mivel hozzáadott színezék- és illatanyag-mentes, nem hagy maradandó nyomot sem a ruhán, sem az ágyneműn.

A dermolex gélt a linkre kattintva tudja megrendelni.

  • Diabéteszes lábfekély: Az ilyen típusú fekélyeket a cukorbetegség okozza. A cukorbetegség miatt idegi és érrendszeri problémák lépnek fel. Ennek eredményeként a cukorbeteg ember elveszteheti láb teljes érzésért. Ily módon a lábban lévő zúzódások észrevétlenül maradhatnak, ami a fekély kialakulásához vezet.
  • Fekélyek nemi szerven
  • Fekélyes bőrgyulladás
  • Gyomorfekély

Sebfertőzés

Amint a seb osztályozása és besorolása megtörtént, a következő fontos lépés a seb folyamatos megfigyelése és gondozása. Vannak olyan sebek, amelyek azonnali orvosi ellátást igényelnek (például fegyveres lövés), és vannak olyanok, amelyek maguktól gyógyulnak az idő múlásával.

A legtöbb seb akkor válik veszélyessé, ha fertőzött lesz. A sebfertőzések leggyakoribb tünetei:

  • Fokozott fájdalom a seb területén
  • Láz
  • A seb területén fellépő vöröses szín és melegség érzése
  • Folyó genny a sebben
  • Kellemetlen szag a sebből

Ha ezeknek a tüneteknek bármelyikét is észleli, forduljon ápolójához vagy orvosához!

Összefoglalás

Fontos a sebek besorolása osztályozási szempontok és a sebtípusok alapján, hogy el tudja dönteni, hogy mit tegyek a sebbel. Néhány seb azonnali orvosi ellátást igényel, míg néhány az idő múlásával meggyógyul. Az ám soha nem árt, ha orvoshoz fordul, hogy biztosra menjen. Ha a sebfertőzés tüneteivel találkozik, konzultáljon orvosával.

DERMOLEX

Dermolex bőrregeneráló gél a felfekvés megelőzésére

A dermolex gél gyógynövény hatóanyagai kiváló segítséget nyújtanak a tartósan ágyhoz kötött betegek bőrápolásában és a felfekvés megelőzésében. Kettő, vagy annál több darab termék megvásárlása esetén ingyenes kiszállítással!

Vásárlás